Skip to content Skip to left sidebar Skip to right sidebar Skip to footer

Csortán Márton életrajza

Született a székelyföldi Szovátán, 1913 november 2-án, Csortán Ferenc helyi asztalos-földműves második gyermekeként. 6 éves, amikor megismeri orosz hadifogságból hazatérő édesapját.

Iskoláinak első 6 esztendejét Szovátán járja, majd további 6  évig tanul, a marosvásárhelyi Római Katolikus Főgimnáziumban. Az iskola vallástanára a fiatal “szubrégens”, Márton Áron, (Erdély későbbi  nagytekintélyű püspöke), ő irányítja a falusi diákot értelmiségi-pályára. 1933-ban sikeresen leérettségizik. 

Azon év őszén beíratkozik a kolozsvári Ferdinánd tudományegyetem jogi karára. Szüleinek nincs módja eltartásáról gondoskodni, kántori munkát vállal Kolozsvár Irisz nevű külső munkáskerületében, az újonnan alakult katolikus  gyülekezetben, valamint házitanítóskodik.

Jogi, közigazgatási, szociológiai, zenei és pedagógiai tanulmányokat végez. Az Irisz-telepen iskolán kívüli népnevelő munkát végez, “Kolping legényegyletet”, zenekart, énekkart szervez és több even át vezet.

Egyetemi éveinek egyik fontos élménye a cserkészmozgalomban való tevékeny részvétel. 1934-ben tagja a kolozsvári magyar katolikus cserkészcsapatnak, amely részt vesz a mamaiai országos találkozón (dzsemborin). 

Részt vesz a fiatal kolozsvári magyar ifjúság életében, a Székely Társaság eseményeiben.

1939-ben végzi el az egyetemet, jog- és államtudományi doktorátussal. Életében váratlan cezúra a hírtelen jött katonai behívó. Megtapasztalhatta, hogy másod- vagy harmadrendű állampolgár: román és szász kollegái tisztként szolgáltak, ő magyarként saját ruhában dolgozó munkaszolgálatos, ősztől következő év tavaszáig lövészárkokat ás az északnyugati határszélen, Erdély minden vidékéről illetve minden társadalmi osztályából származó magyarokkal.

A “Bécsi döntés” után Kolozsváron marad, a városi közigazgatásban kap állást, a Népjóléti ügyosztály keretében a város évszázadokon át fennálló, újraszervezett “Tizes Szervezet” előadója. Szervezeti szabályzata szerint a Tizes Szervezet “évszázados szokásjogon alapuló közéerdekű testület, amely a város társadalmában a tizedenként való összefogás útján és a társadalmi önsegély megvalósításával ápolja a közösségi szellemet, segíti a közérdekű intézmények tevékenységét és közreműködik abban, hogy a város társadalma közművelődési, gazdasági és népjóléti szempontból minél tökéletesebb gondozásban részesüljön”. Ekkor jelenik meg a kolozsvári Hitel című folyóiratban egy tanulmánya a Tizes Szervezetről és működésének hatásáról, és ír egy nagylélekzetű tanulmányt a tanoncoktatási rendszerről. 1944 októberében helyben marad, a szovjet katonai közigazgatás, a hatalmat átvevő kommunisták, illetve a visszatérő román elit dinamikus érdekütközései közepette még pár hónapig városházi hivatalnok, majd tanár egy kereskedelmi-szakmai fiúiskolában. Megnősül, felesége Erzsébet, közgazdász, könyvelő. 1947-ben és 1951-ben fiai születnek. 

A háború rémségei utáni reménykedés, a szovjet utópia igéretei általános hangulatában, és a pillanat tekintélyes magyar értelmiségiei, Balogh Edgár, Jordáky Lajos és Demeter János tanácsára  felvételét kéri a kommunista pártba. Talán ezzel a lépéssel sikerült elhárítania azt, hogy a Szovátára visszatért egykori román csendőrparancsnok deportáltassa édesapját a földvári haláltáborba.

Rövidesen kizárják a pártból és elbocsátják tanári állásából – addigi életútja “vétkeiért” – felekezetéhez, közösségéhez való hűsége, odaadó munkálkodása miatt. Ez az esemény aztán 1989-ig meghatározza sorsát: évtizedeken át megbélyegzett. Egy ideig munkanélküli, majd pár hónapig a Világosság c. napilapnál tördelő. Később egy szövetkezeti vállalatnál könyvelő, cipőfelsőrész-szabász, aztán pár évig (1955-ig) a Bolyai egyetemen adminisztrátor. Onnan az akkori Kolozsvár egyik ismert intézményéhez kerül, az akkor létrehozott, Palocsay Rudolf vezette kertészeti kutatóállomásra, ahová “adminisztrációhoz értő jogászt” kerestek – és ahol aztán iktató lett, gépíró, jogtanácsos, beszerző és a termelt áruk értékesítője. Mindeközben méhészkedéssel és könyvkötészettel igyekezett a család jövedelmeit kiegészíteni. Mindebből idegösszeroppanás következett, többhónapos ideggyógyászati kezelés, majd többéves betegnyugdíjas állapot.

Ebben a helyzetben tér haza Szovátára, ahol a kerti munka és a természetjárás visszahozta testi-lelki egészségét. És itt kapott esélyt, 1970-ben, hogy ismét dolgozhasson, immár helyettes tanárként, az időközben Szovátán létrehozott liceumban. Több tantárgyat oktat, osztályfőnök, furulyazenekart hoz létre, amely megyei és országos versenyeken is jól szerepel, kirándul a diákokkal, méhészkedésre, könyvkötésre tanítja őket. 1989-ben, még a Ceausescu-korszakban létrehozza, a szovátai református hívek kérésére a gyülekezet kórusát.

Más szovátai értelmiségiekkel együtt kezdeményezte egy adatbank megteremtését egy Szováta-monográfia megírása céljából. 

Nyugdíjasként, az 1990-es években, a kolozsvári Báthori István liceum cserkészcsapatának tagjait oktatta, zenére és népismeretre. 

2000 januárjában, 86 éves korában Szováta városa díszpolgárának választják. Azon év őszén (okt. 2)  hunyt el Kolozsváron.